Vietnámi közösség karácsonyi adományozása
A Budapesten élő vietnámi közösség már 2017 óta minden adventi időszakban összefog, hogy a karácsony közeledtével segítséget nyújtson a magyar rászoruló családoknak. A Magyarországi Vietnamiak Egyesülete szervezésében idén is sikeresen lezárult az adománygyűjtés, amely során 14,5 millió forintot gyűjtöttünk össze. Az adományokat 16 kerületben, 25 helyszínen adhattuk át szociális intézményeknek és embereknek, akiknek a legnagyobb szüksége van rá.
Az első gyűjtést 2017-ben szerveztük meg, akkor még csak néhány vietnámi család részvételével, 3-4 kerületben. Az évek során azonban egyre több vietnámi csatlakozott a kezdeményezéshez, így ma már 16 kerületben sikerült adományokat gyűjteni és átadni. Minden kerületben a vietnámi közösség képviselői egyeztetnek az önkormányzatokkal és szociális intézményekkel, hogy az adományok a megfelelő helyre kerüljenek, és a tényleges igényeknek megfelelően segíthessünk.
A vietnámi közösség példamutató a magyar társadalomba való integrációban. Tagjai közül sokan anyanyelvként tekintenek a magyar nyelvre, és aktívan hozzájárulnak a társadalom különböző területein végzett munkájukkal. Dolgoznak az egészségügyben, az államigazgatásban, az oktatásban és az üzleti szférában, ahol tudásukkal és elkötelezettségükkel gazdagítják Magyarországot. Sokan magyar felsőoktatásban szereztek diplomát, gyermekeik magyar iskolákba, egyetemekre járnak, és a fiatal generáció is sikeresen építi karrierjét Magyarországon.
A vietnámi közösség számára természetes, hogy háláját kifejezze, amiért Magyarország befogadta őket, lehetőséget adott arra, hogy dolgozzanak, tanuljanak, és részei lehessenek a magyar társadalomnak. Úgy gondoljuk, nincs szebb alkalom az összefogásra, mint a karácsony, a szeretet ünnepe, amikor kicsit mindannyian egymásra figyelhetünk.
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett ebben a szívből jövő kezdeményezésben, és kívánunk békés, boldog karácsonyt és boldog új évet mindenkinek!
Trần Ádám Sơn
Ban Truyền Thông
Hoạt động
