Hoạt động

Tổng kết hoạt động quyên góp hỗ trợ Hungary phòng, chống COVID-19

BESZÁMOLÓ
Magyarországon élő Vietnamiak adománygyűjtést szerveztek
a magyar emberek COVID-19 járvány elleni küzdelemének támogatása céljából.
A járvány kitörése óta rendkívül megpróbáltató és bizonytalan időket élünk. A vírus az országok többségét, köztük Magyarországot is elérte és a jelenlegi adatok alapján több millió megbetegedésért felel és több mint 300 ezer életet követelt világszerte.
Ebben a helyzetben a Magyarországi Vietnamiak Egyesülete úgy gondolta, hogy saját erőnket is kellene hozzátenni a járvány magyarországi leküzdéséhez, így 2020.03.22-án adománygyűjtést kezdeményeztünk a szervezeten belül egy egyszerű szlogennel: „Együtt egymásért.“ Egy hét leforgása alatt, lelkes tagjaink segítségével több mint 8,5 millió Forint gyűlt össze. Az egyesületünk kezdeményezése mellett nagyon büszkék vagyunk azokra a vietnami társainkra és csoportokra, akik önkéntesen is segédkezet nyújtottak és több millió forintértékben adományoztak. 2020.04.30-ig összesen 27 571 000 Forint gyűlt össze.
A befolyt összeget egészségügyi szájmaszkok, fertőlenítőszerek, gumikesztyűk, domestosok, flóraszeptek, hippók, papírzsebkendők, WC papír, tartós élelmiszer alapanyagok, édességek beszerzésére fordítottuk, hogy ezúton is támogassuk a kórházak és orvosi rendelők dolgozóit, idősotthonokat, iskolákat és rászorulókat.
A fent említett ajándékokat tagjaink a következő intézményekhez jutatták el: Budapest Fővárosi Önkormányzat – Fővárosi Operatív Törzs, Dél-pesti Centrumkórház, Szent János Kórház, Bethesda Kórház, Budapest 8 kerülete (8. 10., 14., 15., 16., 17., 19., 21. Önkormányzata ), BKV, Dunaújváros és Százhalombatta önkormányzata, több budapesti egészségügyi intézmény, idősotthonok.
Büszkék vagyunk rá, hogy kis létszámú közösségként is sikerült olyan szintű összefogást szerveznünk, ami kiemelkedő a többi Magyarországon élő külföldi közösség között. Ez a mozgalom hűen tükrözi a vietnami emberek alap értékrendjét, miszerint nehéz helyzetekben mindig összefogunk és segédkezet nyújtunk az arra rászorulóknak. A sok megköszönő levél, a polgármesterek közösségi bejegyzései, kedves hozzászólások, helyi médiák tudósításai mind-mind pozitív jelzés számunkra, hogy jót cselekedtünk.
Több évtizede itt élünk, dolgozunk és gyermekeink is itt járnak iskolában, egyetemre, így szerettük volna mindenképp kivenni a részünket ebben a nem könnyű küzdelemben. Tisztában vagyunk a jelenlegi helyzettel és teljes felelősséggel gondoljuk, hogy ez a közös csata a láthatatlan vírus ellen mindnyájunké. Egy egyszerű gondolat irányítja a tevékenységünket: Magyarországot második otthonunknak tekintjük, jó szomszédságra, barátságra törekszünk és ápolni szeretnénk ezeket az emberi kapcsolatokat.
Hogy tevékenységeinket szélesebb körben is megismerjék, megígértük a közösségünknek, hogy eme beszámolót eljuttatjuk a(z): Országgyűlés Magyar-Vietnami Baráti Csoport tagjainak, a Magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium Vietnami Ügyekkel Foglalkozó csoportjának, Emberi Erőforrások Minisztérium Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának, Budapest Főváros Önkormányzatának, a Főváros Kerületi Polgármestereknek, illetve a Magyar-Vietnami Baráti Társaságnak.
Magyar Barátaink, Önökkel vagyunk és közös összefogással le fogjuk győzni a koronavírust!
Dr. Phung Kim San
Ügyvezető Elnökhelyettes
Magyarországi Vietnamiak Egyesülete
(nem teljes a képdokumentum)